Hol volt, hol nem volt, egy erdőszéli kis faluban élt egyszer egy kisfiú. Petinek hívták. Minden reggel izgatottan kelt fel az ágyából, és alig várta, hogy anyukájával vagy apukájával elinduljanak az óvodába. Peti már a nagycsoportba járt és rengeteg kisbarátja volt. Imádott játszani velük, legjobban azt szerette, amikor bunkert építettek, és azt játszották, hogy eltűnnek mások szemei elől.
Egész évben csak egyetlen nap ébredt kedvetlenül, és egész évben csak ezen a napon nem akart óvodába menni.
Ez pedig éppen a farsang napja volt.
A farsangra minden évben gondosan készültek az óvó nénik. A nagytermet lampionokkal díszítették fel, vidám vetélkedőket szerveztek, rengeteg finom sütemény állt az asztalon, és egész nap szólt a zene, délutánig zajlott a tánc. A legmulatságosabb és legizgalmasabb része a farsangnak azonban minden kisgyerek számára a jelmezverseny volt. Beöltöztek tündéreknek, királyoknak, vitézeknek, Piroskának, kecskének, gólyának, cicának, hercegnőnek. Az óvó nénik is, sőt még a szülők is magukra öltötték a szebbnél szebb jelmezeket.
Csak Peti nem akart soha beöltözni, sőt még bemenni sem volt kedve a csoportba ezen a napon.
Kiscsoportban az anyukája róka jelmezt készített Neki, mert kedvenc mesehőse Vuk volt.
Minden este a kis róka történeteit hallgatta elalvás előtt, és mindig azt mondta anyukájának, hogy olyan bátor, ravasz és hősies akar lenni, mint Vuk. Farsang napján mégsem bújt bele a róka jelmezbe, sőt, amint bekukucskált a csoportszobába, ahol már javában zajlott a mulatság, határozottan kijelentette, hogy nem megy be a csoportba.
Anyukája szomorú volt, de reménykedett, hogy majd jövőre Peti is részt vesz ebben a vidám játékban.
Telt–múlt az idő, tavaszt nyár követett, majd lehullottak a színes levelek, amelyeket kisvártatva befedett a fehéren csillogó hó. Elmúlt a Karácsony, és hamarosan elérkezett a következő február.
A gyerekek már a farsang előtti napokban csak arról tudtak beszélni az óvodában, hogy ki minek fog beöltözni. Csak Peti nem szólt semmit, Ő ugyanis eldöntötte, hogy csakúgy, mint előző évben, középsőben sem fog részt venni a farsangon.
Farsang reggelén középső csoportos korában az apukájával indult útnak az oviba. Mivel Peti nagyon szerette a versenyautókat, sőt a játszótéren is sebesen száguldott mindig, mint a szél; apukájának eszébe jutott, hogy öltözzenek közösen autóversenyzőnek. Megvolt minden hozzá. A mez, a sapka, a cipő.
Peti viszont most sem volt hajlandó felvenni jelmezét, apukája hiába kérte. Így aztán ismét hazamentek, és a kisfiú ismét kimaradt a mulatságból.
Amikor eljött az idei farsang, Peti már előre kijelentette, hogy nem megy oviba ezen a napon.
Az anyukája leült mellé, és kérlelte, hogy legalább mondja el, miért nem akar semmiképpen részt venni a többiekkel ebben a vidámságban.
– Mert valójában a jelmezekkel ijesztgetnek…
Azt mondta az óvó néni, hogy elűzik a Telet, elijesztik a maszkokkal, elzavarják messzire – mondta Peti.
Az anyukája nevetni kezdett, és megnyugtatta Petit, hogy a Tél nem fog megijedni, hanem észreveszi a sok színes jelmez láttán, hogy a fehérség és a hideg ideje most lejárt, és üzen Tavasz testvérének, hogy rajta a sor, hogy vidámságot és örömet hozzon az emberek világába.
Peti elgondolkodott, és legalább arra hajlandó volt, hogy felpróbálja idei jelmezét.
Anyukája űrhajós ruhát készített Neki, mivel Peti mostanában állandóan az eget kémlelte, és a csillagok járását figyelte. Folyton arról kérdezgetett, vajon a csillagok milyen messze vannak tőlünk, és minduntalan arról beszélt, hogy egy napon majd űrhajós szeretne lenni, hogy találkozhasson a csillagokkal.
A jelmez varázsos volt, amint Peti szinte eggyé vált vele. Mintha ráöntötték volna. Olyan volt benne, mint egy született űrhajós.
De kis idő után a kisfiú most is levette vadonatúj farsangi ruháját, este beakasztotta a szekrénybe, és úgy aludt el, hogy Ő bizony fel nem veszi azt másnap. Ő Peti, és Ő Petiként akar játszani. A barátaival szeretne lenni, és nem pedig egy tündérrel, egy varázslóval, egy bohóccal, meg egy robottal.
Ő Katával, Mátéval, Rékával és Ádival akar holnap találkozni.
Ahogy egyre mélyebben és mélyebben vette a levegőket, és egyre mélyebben aludt, egyszeriben álmodni kezdett. Álmában a szobája közepén állt, és a szekrényéből kivilágító óriási fényre lett figyelmes.
Odalépett hát, és óvatosan kinyitotta a szekrény ajtaját.
Az űrhajós jelmeze állt előtte, teljes életnagyságban. Intett Petinek, hogy jöjjön közelebb.
Peti tátott szájjal, csodálkozva nézte, amint az űrhajós jelmeznek mozognak a kezei, lebegnek a lábai, és világítanak a rajta lévő gombok.
– Hogy lehet, hogy a jelmez él? – gondolkodott magában.
– Jöjj velem, Peti, és megérted! – felelte az űrhajós jelmez.
Azzal hatalmas suhanással kirepültek az ablakon, és az űrhajós jelmez elvitte Petit a csillagokon keresztül a barátaihoz.
– Az a feladatom, hogy megmutassam Neked a jelmezek titkát! – mondta Petinek az űrhajós jelmez.
Először Katát látogatták meg.
Kata mélyen aludt kicsi, rózsaszínű ágyában. Mellette ott feküdt a széken tavasztündér jelmeze. Csillag alakú koronája lebegett a szék felett, és kacsintott egyet Petire. Szárnyai lágyan susogtak az éjszakában. Peti meglepődött, hogy a tavasztündér jelmez is él.
Másodjára Máté ablakán kukucskáltak be. Máté varázsló jelmeze az ágyra volt terítve, az alvó kisfiú mellé. A varázspálca fényesen szikrázott, és a varázslóruha csillagai ide-oda fordultak izgalmukban, annyira várták a másnapot, amikor Máté által életre kelhetnek.
A következő állomás az álombéli utazáson Réka szobája volt. Réka mindig mosolygott, örökké vidám kislány volt. Éppen ezért választhatta a bohóc jelmezt idén farsangra. A mély álomban szunyókáló kislány szobájának közepén álló bohóc hat labdát pörgetett mosolyogva a levegőben.
Peti egész hosszú ideig nézte a bohóc varázsos mutatványát.
Az űrhajós azonban hirtelen sietősre vette az utazást, mert csakhamar virradni kezdett, a Hold már eltűnni látszott a horizonton.
Az utolsó kisbarátot, Ádit azért még meglátogatták. Ádi imádta a robotos meséket, és szinte kizárólag csak robotokkal játszott szívesen. A robot, aki a kisfiú ablakában éppen autóvá alakult, villantott egyet fénykardjával az álomutazó Peti felé, azt sugallván: „holnap találkozunk!”
– Látod Peti – szólt az űrhajós –, mi mind egy–egy részei vagyunk a Ti lelketeknek.
A bohóc, a robot, a tavasztündér, a varázsló, mindannyian alig várjuk, hogy felöltsenek minket.
Egész évben ezen az egy napon, farsangkor lehetünk igazán Veletek.
Ez életünk legszebb napja!
Ilyenkor eggyé válhatunk Veletek, gyerekekkel. Kiállunk a jelmezversenyre, és megmutatjuk, milyenek vagyunk valójában.
Ezen az egy napon életre kelünk.
De nem minden jelmeznek boldog ez a nap. Azok a jelmezek érezhetik erre a napra a szeretet ízét, akiket fel is vesznek, hogy farsangkor megüzenhessük a világnak, mindig itt vagyunk, ilyen színesen és ilyen vidáman, akkor is, ha nem látnak minket.
A kisfiú elgondolkodott, de már egyre halványodott előtte az űrhajós képe, a hangját is egyre távolabbról hallotta. Egyszeriben nagy huppanást érzett, és újra az ágyában találta magát. Már virradt.
Peti vidáman ugrott fel, rápillantott a szekrényében lógó jelmezre, és eszébe jutott mit tanult álmában a jelmezek titkáról.
Majd hangosan kiáltott édesanyja után:
– Anya, gyorsan siessünk, nehogy elkéssünk a farsangról! Ma én is életre akarom kelteni a bennem örökké élő űrhajóst!
Így volt, mese volt, minden szava igaz volt!
/Írta: Fehér-Pál Rita
Rajzokat készítette: Fehér-Pál Eszter/
Ha tetszett a mese, olvasd el a Csillag-Szemek című meseregényem, vagy az Ikerlángok – “Minden életemben Téged szerettelek” című regényemet is, mely fél év alatt sikerkönyv lett a magánkiadásban! Már több százan olvassák!
 |
 |
Ha tetszett a cikk, kövesd facebook oldalamat is a lenti TETSZIK AZ OLDAL gombra kattintva, hogy elsőként értesülhess legfrissebb írásaimról, könyveim akcióiról, új könyveim megjelenéséről!
[post_views post_types=”post,page” icon_or_phrase=”Views:”]
