Farsangkor is álarcokat öltesz vagy csak hétköznap?!

Sminkek, maszkok, álarcok.
Azt gondolnánk, a karneváli hangulatot idézik, hiszen beléptünk a télutó időszakába, a farsangi ciklusba.
A farsang a metamorfózis, vagyis az átalakulás és átváltozás misztériuma.
Amikor maszkokat húzunk, egy pillanatra külsőt cserélünk és összekapcsolódunk azzal, aki a lelkünk legmélyebb és legtitkosabb zugából szól hozzánk.

Bárcsak így lenne! – szoktam gondolkodni egyre többet mostanság. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a legkevésbé éljük a rituálé belső jelentését, és a legkevesebben öltjük magunkra a lelkünk arcát.
Ehelyett a hétköznapok válnak álarcosbállá. Minden nap a farsangot kísértjük, minden nap szerepeket játszunk.
Sminkkel, élére vasalt nadrággal, magassarkú cipővel és tökéletesre belőtt frizurával fedjük el – nem csak ráncainkat és apró bőrhibáinkat, hanem vágyainkat, álmainkat, csalódásunkat, elveszettségünket és lelki gyötrődéseinket is. Pontosan azokat a dolgokat, amelyek MI magunk vagyunk.
Maszkok mögé bújtatjuk az ÉN minőségét, miközben külső elvárásoknak, társadalmi sztereotípiáknak, tömegek által felemelt ideáloknak igyekszünk megfelelni.

Elfelejtjük, hogy az álarcosbál jelentősége mind a hagyományban, mind pedig a hétköznapi életünkben éppen az lenne, hogy valami véget ér – jelen esetben a tél –, és valami új, talán valami jobb – a tavaszi rügyfakadás örök reményt adó időszaka – kezdődik.
Éppen ezt a belső rítust szakítjuk meg, amikor nap, mint nap felöltjük azokat a jelmezeket, amelyekké úgy érezzük, hogy válnunk kell, de valójában nem mi vagyunk mögöttük.
A farsang lényege az lenne, hogy olyan maszkokat, sminkeket és jelmezeket keressünk, amelyek pontosan tükrözik, hogy kik voltunk eddig, kik vagyunk most, és kivé szeretnénk válni.
Egy hármas átalakulási misztérium zajlódik le az évkör februári hónapjában, amikor a karnevál mulatságának könnyedségében képesek vagyunk megérteni a lelkünkben játszódó folyamatok ok-okozati viszonyrendszerét, majd átadni magunkat a metamorfózisnak.
Ezt követően pedig azt élni, akivé saját magunkat át szeretnénk alakítani, ahová önmagunktól el szeretnénk jutni, mindenféle külső megfelelési kényszertől mentesen.
Hány és hány nő van, aki úgy érzi, sőt ragaszkodik ahhoz a hitrendszerhez, hogy smink nélkül túl szürke, vagy sportcipőben túl slampos.
A belső szépség azonban valójában minden maszknál gyönyörűbbé képes tenni a nőt, ha az valóban a lélek ragyogásából fakad.
Ideje van a farsangnak és ideje a hétköznapoknak.

Sokan azért hordunk álarcokat, hogy kizárjuk a külvilágot lényünk önvalójától, mert ha önmagunk vagyunk, akkor sérülékennyé válhatunk. Sőt, ha megnyílunk másoknak, akkor könnyen előfordulhat, hogy szitává lövik a lelkünket.
A maszk, mint páncél a tekintetünk valódisága előtt, és mint pajzs a szívünk körül, védelmet nyújt, és megadja azt az illúziót, amelyet mindannyian keresünk. A biztonság érzületét, hogy urai vagyunk az érzéseinknek és a sorsunk alakulásának.
Hiszen az álarcaink mögé senki nem lát be. Vagy csak nagyon kevesen, és néha még azt a keveset is megbánjuk. Mert megkarcolnak. Mert visszaélnek a hitünkkel, a könnyelműségünkkel, a naivitásunkkal.
Ugyanakkor a jelmezek aranykalitkájában és a szerepek önbecsapásában mégsem a külvilág kerül legtávolabb, hanem mi suhanunk észrevétlen árny-alakként egyre messzebb saját magunktól.

A farsang időszakában szembenézhetünk ezekkel az álarcokkal, és amikor lassan leengedjük szemeink mélytükre elől a mindent elfedő maszkunkat – amelyet lehet, hogy már évek vagy évtizedek óta hordunk, különböző elnevezéseknek álcázva –, akkor nem marad más, csak a lélek szava, akinek talán oly sokáig csendet parancsoltunk.
Ez a megértés kaput nyit arra a tudatosságra, hogy minden nehézségünk pontosan azért lépett az életünkbe, mert dolgunk volt vele. Az ismétlődő kihívásainkat és sorsleckéinket azért kapjuk, hogy levegyük a jelmezeinket, és beleálljunk a sorsfordító döntésekbe.
Álarcok, maszkok, sminkek és játszmák nélkül.

Csak ÉN, és ami bennem lakozik, majd aminek helyét szeretném teremteni a jövőmben.
A külcsín egy eszköz, a kérdés pedig az, hogy mire használjuk. Önmagunk elfedésére, vagy az énünk újrateremtésére. Nem csak farsangkor, hanem azon túl is.

Szeretettel,

Fehér-Pál Rita
Író

Ha tetszett a cikk, kövesd facebook oldalamat is a lenti TETSZIK AZ OLDAL gombra kattintva, hogy elsőként értesülhess legfrissebb írásaimról, könyveim akcióiról, új könyveim megjelenéséről!


[post_views post_types=”post,page” icon_or_phrase=”Views:”]