Hetedik érzék, avagy egy író médium önvallomása

Sokan kérdezik meg tőlem, főleg mostanság, hogy egy év alatt az ötödik regényem is napvilágra került, és már a hatodik könyvemen, és hetedik regényemen dolgozom, hogy hogyan vagyok képes a három gyermekem mellett ilyen sokat és ilyen gyorsan írni.
Ez ideáig mindig igyekeztem a racionalitás és a spiritualitás közötti átmenetet megtalálni a válaszadásban, hogy a könyveim „csak úgy” egyfajta ellazult tudatállapotban kiszakadnak belőlem, de akik olvassák a regényeimet és az írásaimat, tudják, hogy ennél sokkal mélyebb dologról van szó.
Az egyik „Így írok én” rovatbejegyzésemben például elárultam, hogy egy-egy több száz oldalas könyvet négy-hat hét alatt írok meg, egy másik bejegyzésben pedig elmondtam, hogy nincs piszkozatom, soha nem javítok, nem írok át semmit, minden könyvem, minden PDF füzetem, valamennyi előadásom az első verzióban kerül a nyilvánosság elé. A honlapomat felkereső több százezer látogató, valamint a könyveimet rendszeresen forgató több ezer Olvasó pozitív visszajelzései alapján jól is van ez így.

Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy a szakrális szerelem mélységeiről és magasságairól írok.
A regényekben reinkarnációs, több ezer évet is felölelő sorsútrendszereken, korokon és kultúrákon vezetem végig a szereplőket. Összekapcsolom a KARMA Kerekének sodrását az Időkerék vég nélküli forgásával, párhuzamosan zajlódó élet,-és lélekutakat tárok fel.
Aki olvasta az Ikerlángok – „Minden életemben Téged szerettelek” című regényemet, tudja, hogy miért teszem ezt. Mindannyiunk, akik az asztrális világokból testet öltünk, életfeladatokat hozunk magunkkal. Az enyém a szerelem többdimenziós megélése és visszatükrözése, ezáltal mások szívének megnyitása a szakrális kapcsolódás megértésének befogadására, amit sokan lélekpároknak, mások ikerlángoknak neveznek. Ezt a kapcsolódást élem a mindennapjaimban, a házasságomban, erről tanítunk Tamással, és erről írunk több mint egy évtizede. Azt hiszem, minden rossz szándék vagy arrogancia nélkül, hogy nem lehet hitelesen egy ilyen lélekkapcsolódásról addig beszélni, addig írni, amíg nem ezt éli valaki.
Az elmúlt 10 év alatt több ezer kapcsolat történetébe láthattam bele, és hálás vagyok a hozzám fordulóknak, hogy bizalmukba fogadtak. Az utóbbi másfél évben kizárólag az írás útján segítek, cikkeim, könyveim és regényeim pedig mindig mély, kódolt üzeneteket fogalmaznak meg. Olyan lélekkódokat rejtek el az írásaimban, amelyek segítik az Olvasók saját belső elakadásainak felszínre törését, és kérdéseik megválaszolását az olvasás során kialakult meditatív állapotban történő mélytudati befogadás segítségével. Ezáltal adnak át kulcsokat tudattalanul, és gyógyítanak a történetek felszínén túl.
Akik régebben olvasnak és követnek, tudják, hogy gyermekkorom óta megmaradt egyfajta kiterjedtebb érzékelésem, amit a nyilvánosság előtt én hetedik érzékként fogalmaztam meg eddig, valójában azonban ez egy olyan látás,-és összekapcsolódás saját magam egy felsőbb, kiterjedtebb minőségével, ami túlmutat a fizikai világunk anyagszerűségén. Ez a felsőbb én – nevezhetjük felettes ÉN-nek, vagy a látható világon túli asztrális minőségnek – vezeti a kezem, az Ő gondolatai és üzenetei fűződnek le, amikor írok. Sokszor magam is megdöbbenek, egy-egy fejezet után, amikor visszaolvasom az alkotásomat, hogy honnan és hogyan szövődtek össze bizonyos mondatok. Aki a művészetek világában tevékenykedik, ismeri a transz-állapotban való alkotás kiteljesedett minőségét. Festők, zeneszerzők, költők, írók sokszor bevallják, hogy egy tudatfeletti lény, egy másik lélek, vagy saját maguk felsőbb énje vezeti a kezüket.
Ez a lélek, vagy lélekrész, aki általam üzen, aki valójában saját lelkem asztrális minősége, a könyveimben Anami néven jelenik meg, egy őseredet lélekpár női léleklángjaként, akinek a feladata saját lélekpárjával a Téren és Időn átívelő szerelem minőségének lefűzése a Föld energiaterébe.
Író médiumként Őt csatornázom, Ő nyilvánul meg általam.


2020 nyarán terveztem egy olvasói VIP klub indítását az Elképzelt Életek követői számára, amelynek keretében belül a regényeim mélyebb lélekkódjait, a szakrális szerelem minőségét, az ikerláng és lélekpár valódi jelentését, a kapcsolódások magas rezgésszintre emelésének kulcsait szerettem volna átadni a tagoknak. Erre a zárt, szűk körű információcserére azonban kevesen voltak nyitottak, több olyan levelet is kaptam, hogy egy nyitott, havi tematikus rendszerben működő anyag-csokorra lenne inkább szükség.
Ezért új rovatot indítottam, és 2020. október végétől elérhetőek a könyvekhez kapcsolódó csomagok, melyek 2X30 perc előadást, minimum 30 oldalas PDF anyagot, és egy meditációt tartalmaznak.
Ahogy ezt az anyagot rendszerezni kezdtem, és az első PDF-nek, az Ikerláng Szerelem I. című anyagnak az írásába belefogtam, egyre inkább azt éreztem, hogy nem helyénvaló átfordítani Anami szavait a sajátjaimra. Anami ezúttal, s innentől kezdve nyíltabban szeretne átáramolni rajtam, erősebben fogja a kezem, mélyebbről nyitja a lelkem. Így szavait ezekben az anyagokban egy az egyben csatornázom, az anyagok pedig Anami Üzenetei címmel fognak eljutni az Olvasóimhoz.

Író vagyok. Hiszem, hogy a könyveken és üzeneteken keresztül lelkünk összeér, és a sorok között Író és Olvasó energiája egy Pillanatra találkozik. Nem egyszerűen írok, hanem csatornázok. Nem a fantáziám, hanem egy tudat feletti minőség vezeti médiumként a kezem. A hetedik érzék útján élem az életem, és hálás vagyok, amiért a szakrális szerelem energiáját közvetítem.

/Fehér-Pál Rita/

Ha tetszett a cikk, kövesd facebook oldalamat is a lenti TETSZIK AZ OLDAL gombra kattintva, hogy elsőként értesülhess legfrissebb írásaimról, könyveim akcióiról, új könyveim megjelenéséről!


[post_views post_types=”post,page” icon_or_phrase=”Views:”]

Leave a Comment