Sokan kérdezitek tőlem, hogyan alkotok, honnan születnek a történeteim, és valós személyek-e a főhőseim.
Amikor egy történet megfogan a szívemben, először mindig a karakterek szólítanak meg.
Minden karakter és szereplő a saját lelkem egy-egy darabja, akiket különböző, esetenként valós, máskor elképzelt sorsutak forgatagába helyezek bele.
Valamennyi szereplő és esemény azokon a lélekszűrőkön keresztül születik, melyeket a saját tapasztalataim által átéltem, valamint amiket a világ tükröz bele a történeteimbe.
Az Elképzelt Életek könyveinek témái meglepő gyorsasággal érkeznek meg hozzám, és amint a konkrét írásba kezdek, szinte autodidakta kizuhannak belőlem.
Gyakorlatilag soha nem írok át részeket, vagy fejezeteket, nincs piszkozatom, és több változatom sem. Egy verzióm van, mely végül Hozzád kerül. Hiszem, hogy az első az igazi, ami a lélek szava szerint jön.
A javított már egyfajta tudatos, ész alapú manipuláció.
Persze mondhatják, hogy talán lett volna mit átírni egy-egy epizódban, de az akkor már nem az én könyvem lenne.
A férjem, Tamás rengeteget segít nekem az írás során, a történetek keretszerkezetét, valamint a nagy csavarokat mindig átbeszélem Vele. Egyszerre inspirál és motivál, miközben hatalmas szerepet vállal a gyártási munkálatokban, valamint abban, hogy a könyv végül formát öltve eljuthasson az Olvasókhoz. Így igazi csapatot alkotunk nem csak a családi életünkben, és három gyermekünket nevelve, hanem az alkotás során is.
Az írás a szenvedélyem.
Művészet, melyben a legszebb, amikor az Író és az Olvasó lelke a sorok között egy Pillanatra találkozik.
/Fehér-Pál Rita/
[post_views post_types=”post,page” icon_or_phrase=”Views:”]