Az Ikerlángok – „Minden életemben Téged szerettelek” című regényem témája a könyv megszületése előtt öt és fél évvel fogant.
Ennyi idő kellett, mire a Csillag-Szemek című meseregény megjelenése után regényt kezdtem írni.
Bizton mondhatom, hogy bármennyi könyvet írok majd életemben, az Ikerlángok mindig egy meghatározó útjelző lámpás marad számomra.
Mérföldkő, az Utam kijelölője, és a jövőm elindítója lett.
Történetek sokasága rajzolódik ki azóta is folyamatosan bennem.
Amikor magánkiadóként 2019 áprilisában megjelent az első kiadás 1000 példánya, nem is mertem a fogadtatásra gondolni.
És aztán jöttek a megrendelések. Lassan, egyik a másik után.
Először csak heti két példány fogyott. Majd napi kettő. Minden megrendelésért hálás voltam.
Később ez a szám volt, hogy napi tíz könyv fölé emelkedett.
Mára már alig győzzük a csomagolást, de hihetetlen örömmel készítjük össze Nektek a borítékokat külsős partnereimmel, hiszen olyan sokan szeretnétek mielőbb kézbe venni a könyvet, hogy egyedül már nem győzöm, így a munkának ezt a részét ki kellett szerveznem, hogy az időmet a Nektek való írással tölthessem továbbra is.
A visszajelzések gyorsan jöttek.
Volt, aki két nap alatt kiolvasta a könyvet, volt, aki direkt lassan haladt, hogy tovább tartson.
Boldog vagyok, hogy a történet, a képek és az üzenetek a lelketekhez értek, és hatalmas öröm napi kapcsolatban lenni Veletek, Olvasókkal, akik folyamatosan megírjátok, nyilvános vagy privát levelekben, hogy az Ikerlángok magával ragadott Benneteket, és új érzéseket adott Nektek.
Az első kiadás 1000 példánya januárban elfogyott, már a második kiadást olvashatjátok, és már most látszik, hogy lesz harmadik kiadás is.
Ezt jelnek, üzenetnek értelmeztem Tőletek, hogy folytassam.
Hiszen annyi történet van még bennem, amit szeretnék Veletek megosztani.
Sorsról, szerelemről, életutakról, lélekről, útkeresésről és az önmagunk megismerésének folyamatáról.
Kimeríthetetlen sok fordulat és kapcsolat.
A következő regényem egy teljesen más téma lesz, mégis gyökereiben kapcsolódik majd az Ikerlángokhoz, hiszen a szerelem művészetének hétköznapi megéléséről fog szólni.
Rengeteget tépelődtem, hogy mi lenne a legjobb forma, amelybe mindazt a komplex útkeresést és mélyfilozófiát bele tudom írni, amit a szakrális szerelem jelentésének tudatosításáról szeretnék az Olvasóimnak átadni.
Mivel a szerelem művészetének megérzése és megértése egy többlépcsős folyamat, először egy leíró jellegű, elméleti spirituális könyvben gondolkodtam, de miután ráébredtem, hogy mindaz az üzenet, amit közvetíteni szeretnék, csaknem 1000 oldal lenne, ezt a tervet elvetettem.
Főleg, mivel úgy éreztem, hogy három kötet elmélet talán túl nyers lehetne Nektek, akik a cselekményes és fordulatos történetet szoktátok meg Tőlem.
Így aztán ismét a regény formáció mellett döntöttem.
Egy főhősnő alakja szólított meg, Liza Clark.
Először csak annyit láttam Róla, hogy egy XXI. századi, teljesen hétköznapi nő, akinek elakadásai és kérdései vannak a nőiességgel, a nők és férfiak viszonyrendszerével kapcsolatban. Nem találja saját magát, nem képes nyitni mások felé, ugyanakkor vágyik a boldogságra. Ki ne vágyna rá…
Ennek a főhősnőnek a bőrébe bújva megvilágosodott a számomra, hogy a mély üzenetek akkor érnek el igazán lélektől lélekig, ha azok egyszerűen és könnyeden vannak tolmácsolva.
Éppen ezért Liza Clark egy naplóregény-trilógiában fogja elmesélni Nektek, hogy miken ment keresztül, milyen utakra sodródott és milyen útkereszteződésekhez ért, mire megértette az összefüggéseket, és feltárta saját lelkének titkait.
Nem titok, hogy ebben a trilógiában elsősorban a nőkhöz fogok szólni, és ennek több oka is van, ugyanakkor, mivel szeretném megőrizni a sokoldalúságot, ezért a három rész nem közvetlenül egymás után fog megjelenni, hanem a kötetek közé beékelek egy-egy más témájú regényt is.
Elöljáróban erről annyit, hogy még idén megérkezik egy másik könyvem is, ami különösen az Ikerlángok rajongóknak lesz majd meglepetés, mert stílusában és hangulatában az Ikerlángok világához tudnám hasonlítani, azonban egy eddig a műveimben még nem érintett földrajzi területen és kultúrában játszódó gyönyörű szerelmes történetről van szó, amely sokak szívéhez közel áll, és amely könyv tulajdonképpen egy beavatás lesz az Olvasó számára.
Liza Clark első naplója – ami az Ébredő Szerelem főcímet viseli – pedig a tervek szerint 2020. májusában lát napvilágot, egyelőre e-book formátumban a nagyközönség előtt.
Biztos vagyok benne, hogy a történet rengeteg útkereső nőnek fog válaszokat adni, valamint mosolyt csalni az arcára, ugyanis a sztori nem nélkülözi majd a humort sem, hiszen Liza Clark egy igazán karakán és szarkasztikus személyiség, aki a racionalitások talaján állva igyekszik megérteni a többdimenziós összefüggéseket, miközben görbe tükröt állít korunk spiritualitásának is. Ezen túl olykor megrázó, megható, meglepő és mulatságos életesemények történnek majd Vele, melyekből az Olvasó ráismerhet a saját elakadásaira, kérdéseire és útvesztőire is.
Liza Clark kötelező olvasmány lesz minden önmagát kereső nőnek, hiszen naplója közvetlen közelről fog szólni a női lélekhez, nem csak nőkről, de férfiakról és a nő-férfi kapcsolatáról is.
Nem egy felébredt mesterként akarja átadni a tudását, nem meggyőzni akar, hanem a barátnőddé válni, akinek elmondhatja a legmélyebb érzéseit és legféltettebb titkait, miközben valójában Rólad, Olvasóról beszél.
Ugyanakkor ajánlott olvasmány lesz a férfiaknak is, akik szeretnék megérteni a „nő látásmódját, ezer arcát és kilenc életét”.
Kedvcsinálónak álljon itt a főhősnő első naplójának első mondata:
Következő cikkemben pedig arra is választ kaphattok majd, hogy miben lesz más ez a könyv, mint az „Ikerlángok” története.„Meg kellett tanulnom, hogy amíg a lelkem bimbója nem fakaszt virágot, addig a világ is egy zárt tér marad számomra. Nehéz volt. De megérte.”
/Fehér-Pál Rita – író/
Ha tetszett a cikk, kövesd facebook oldalamat is a lenti TETSZIK AZ OLDAL gombra kattintva, hogy elsőként értesülhess legfrissebb írásaimról, könyveim akcióiról, új könyveim megjelenéséről!